Elérhető csúcs a OnePlus Nord

Divided place firmament replenish form place us that morning, let sea have their kind which called she’d every subdue their called over Gyanús nekünk, hogy az Apple kottájából is olvasgat a OnePlus, hiszen pont abban az évben, amikor piacra kerül egy frissített középkategóriás iPhone SE, ők is hasonlót lépnek, és a jóval drágább készülékeik mellé bevezetik a OnePlus Nordot, szintén középkategóriás áron, csúcsmobilokra jellemző funkciókkal.

A Nord már a megjelenésével megfogja az embert, még úgy is, hogy az ívelt hátlap és ez a féloldalas kamerasziget mára közhelyessé vált. Kézbe véve mégis érezhető, hogy kevésbé bumfordi, mint a legtöbb rivális modell a kategóriában. Pedig csak egy-két lefaragott milliméterről van szó. Oké, vannak még olyan apró finomságok, hogy a hangerőállító és a bekapcsológomb ellentétes oldalra került, így mindig biztosak lehetünk abban, hogy melyiket nyomkodjuk, akár a zsebre tett kézzel és mobillal is.

Nyilván az is növeli a komfortot, hogy a Nord csupán 160 ezer forintba kerül, szemben a legmenőbb OnePlus 8 Pro 300 ezer forint körüli árával, amivel már elillant a gyártónak az az eredeti imázsa, hogy ők szuperolcsón adják a szuperképességeket. Most inkább arról van szó, hogy elvétve, amikor éppen piacra dobnak egy középkategóriás modellt, remek áron kapunk meg bizonyos szuperképességeket.

A NORD UGYAN NEM ADJA MINDENBŐL A LEGJOBBAT, DE ÜGYES VÁLOGATÁS A LEGFONTOSABB TECHNIKAI ÚJDONSÁGOKBÓL. 

Jack aljzatot már nem találunk – 2020-ban az lenne a meglepő, ha lenne –, az usb-c az egyetlen port. Megvan a OnePlus egyik népszerű jellegzetessége, a háromállású kapcsoló, amellyel villámgyorsan tudjuk aktiválni a néma vagy a hangos csengetési módot. A kijelzője méretes, könnyen kezelhető, és a beleépített ujjlenyomat-olvasó pontosan, megbízhatóan működik. Villámgyors a hardver. Két szelfikamerával és négy hátlapi lencsével pedig a fotózási igényeinket is jól kielégíti a Nord, ráadásul olyat tud, amit még drágább modellekben sem kapunk meg a OnePlustól:

4K FELVÉTELEKET KÉSZÍTHETÜNK A SZELFIKAMERÁVAL.

20200827 145001

Forrás: index.hu

link: https://index.hu/techtud/2020/08/31/elerheto_csucs_a_oneplus_nord/

One Comment

  • VLThemes
    at 4 év ago

    Fifth bearing upon you\’ll isn\’t dry fifth seasons sea make divide, fourth our. His. Be their you female good be.

    Reply

Leave a Comment