Idén szeptemberben a tanítás egyelőre hagyományos formájában indult el, az emelkedő esetszámok miatt érdemes felkészülni, hogy a közeli jövőben visszatérhet a digitális oktatás. Mutatjuk, mire érdemes figyelni.
Bár a világnak akadnak olyan részei, ahol még mindig a koronavírus első hullámát nyögik, nálunk már a második hullám kezdetét láthatjuk, a napról-napra egyre jobban emelkedő esetszámokkal. A tanítás szeptember 1-jén egyelőre „hagyományos” formában kezdődött, már, ha annak lehet tekinteni, hogy az osztályokba beülő gyerekeknek maszkot kell viselnie és távolságot tartani a társaiktól.
Mindenki szeretné elkerülni, de sajnos nem zárhatjuk ki, hogy előbb-utóbb újra a tavaszihoz hasonló korlátozásokat kell majd bevezetni, ha pedig így történik, akkor az oktatásnak is újra át kell állnia digitális üzemmódra. Ezt az akadályt tavasszal viszonylag sikeresen vette az ország, amihez persze rengeteg szülőnek kellett sok áldozatot hoznia, hogy megteremtse az otthoni tanulás lehetőségét, aminek alapköve az internet, na meg egy számítógép, amit a gyerekek egész nap használhatnak. Érdemes lehet még most felkészülni egy esetleges zárásra, az alábbiakban ugyanis csupa olyan tanácsot adunk majd, ami egyébként is jól jön, ha hatékonyan szeretnénk dolgozni – vagy akár kikapcsolódni, játszani – a laptopunk vagy asztali gépünk segítségével. Lássuk, mire kell figyelni!
Számítógép, nem táblagép!
Az első és legfontosabb, hogy a hatékony digitális tanuláshoz valódi komputerre van szükség. Azaz, a táblagép ebben az esetben nem jó választás, mivel az érintőképernyő nem tesz lehetővé egy sor műveletet – vagy legfeljebb nagyon körülményesen – ez pedig csökkenti a gyerekek hatékonyságát. Egy táblagépen vagy okostelefonon legfeljebb olvasni, vagy egy-egy videót megnézni érdemes tanulás közben, a komolyabb munkához azonban érdemes komolyabb gépet is választani
Természetesen, komolyabb alatt itt most nem egy atomerőmű teljesítményével felérő csúcsgépre gondolunk, pusztán egy olyan laptopra – vagy akár asztal komputerre – amelynek van rendes fizikai billentyűzete és külön egere, vagy jól működő „tapipadja”, azaz touchpad-je. Egy ilyen számítógépet egy táblagéppel ellentétben nem kell folyamatosan fogni, vagy körülményesen kitámasztani, így az online videóbeszélgetéseket is kényelmesebben lehet intézni egy “rendes” számítógép használatával.
Ha wifi van, minden van
A digitális oktatás egyik alapfeltétele a stabil internet-csatlakozás, ami érthető is, hiszen a tanulók sok mindenről lemaradhatnak egy online óra során, ha a kapcsolat a legrosszabb pillanatban szűnik meg – márpedig a wifi-kapcsolatnak van egy efféle hatodik érzéke, hogy mindig akkor tud megszakadni, amikor épp a legfontosabb dolog következne, akár egy online órán, akár, amikor a kedvenc sorozatunkat nézzük.
Persze laikusként keveset tehetünk ezzel kapcsolatban, de érdemes lehet az internet-szolgáltatónktól vagy informatikában jártas ismerőstől tanácsot kérni, hogy a lakásban található wifi-modemet vagy routert hogyan lehet felturbózni. Előfordulhat ugyanis, hogy a gyengécske-szakadozó kapcsolat oka pusztán csak annyi, hogy a jeladó rossz helyen – vastag fal mellett, lépcső alatt, stb. – helyezkedik el, így nem tudja lefedni az egész lakást, vagy az emeleti szobákban már csak nagyon gyenge a jel. Ezt kiküszöbölhetjük egy nagyobb teljesítményű eszköz beszerzésével, de akár pár filléres alkatrész beszerzésével mi magunk is barkácsolhatunk wifi-jelerősítőt, akár egy chipses doboz felhasználásával.
Az oktatás folytonosságát még azzal biztosíthatjuk, ha egy másik szolgáltatótól származó mobilnet-hozzáférést is beszerzünk. Ez lehet az okostelefon-előfizetésünk része, hiszen ma már a belépő szintű készülékek internet-kapcsolatát is megoszthatjuk saját eszközeinkkel, de vásárolhatunk külön adatkártyát is, amelyet kizárólag a gyerek számítógépéhez csatlakoztatunk. A lényeg az, hogy ne ugyanattól a cégtől vásároljuk a szolgáltatást, amely az otthoni kábeles internet-hozzáférésünket (a kábeles szó ne tévesszen meg senkit, az otthoni wifi „mögött” is kábelen érkező digitális jelek állnak), ugyanis, ha a fő szolgáltatónknál valamilyen üzemzavar történik, a másik szolgáltatóhoz csatlakozva átvészelhetjük az esetleges kimaradást.
Tartsuk is karban azt a gépet!
Sok felhasználónak okoz bosszúságot, ha a gépe lelassul, lefagy vagy a munka hatékonyságát mindenféle obskúrus felugró ablak nehezíti. Mindezt azonban elkerülhetjük, ha rendszeresen, azaz legalább havonta egyszer végzünk egy kis nagytakarítást a számítógépen. Töröljük a felesleges, korábban letöltött fájlokat, nagyméretű képeket-videókat, na meg a zenélő, szép tájképekkel teletűzdelt Powerpoint-prezentációkat, futtassunk le a töredezettség-mentesítőt vagy töltsünk le valamilyen merevlemez-karbantartó programot, amellyel eltávolíthatjuk a helyet feleslegesen foglaló régi programokat, fájlmaradványokat és hasonló digitális szemetet.
Ha ezt nem tesszük, akár a tegnap vásárolt vadonatúj gép is lassú traktorrá silányulhat néhány hét vagy hónap alatt, ha azonban hajlandóak vagyunk rászánni egy kis időt, akár egy 5-10 éves számítógép is kiszolgálhat bennünket. Aki ennek láttán esetleg fintorogni kezdene, hogy ő nem hajlandó ilyesmivel foglalkozni, az tegye fel magának a kérdést, hogy vajon beleülne egy olyan autóba is, amelyet már évek óta nem látott szerelő.
A védelemre is gondolj!
Maradva az autós hasonlatnál, vajon hány szülő ültetné be a gyerekét egy olyan autóba, amiben nincs biztonsági öv? Ugye, hogy sehány? Hasonlóan kellene hozzáállni az informatikai és főleg az online biztonság kérdéséhez is. A digitális oktatás második hullámára készülve ezért fontos, hogy a gyerekek által használt gépen megfelelő biztonsági szoftver, tűzfal és antivirus program is kerüljön. A jó hír, hogy ilyenből akad teljesen ingyenesen letölthető és használható szoftver is, a telepítés előtt azonban érdemes tájékozódni, hogy melyek a megbízható márkák, amelyek nem szemetelik tele a gépet különböző reklámokkal és kéretlen egyéb programokkal.
Hasonlóan fontos a rendszeres biztonsági mentések (backup) készítése, ezek ugyanis felbecsülhetetlen értéket jelentenek, ha esetleg a géppel történne valami. Érdemes beszerezni egy külső merevlemezt (vagy egy nagyobb USB-kulcs is megteszi), amelyre rendszeres időközönként – mondjuk hetente – lementjük az iskolai anyagokat, de akár a fotókat, videókat is, így ha bármi történik, legfeljebb az elmúlt néhánynap “termését” veszítjük el.
Le a zavaró tényezőkkel!
Amikor tanítás van, akkor a tanulásról szóljon a gyerek ideje. Azaz, erre az időre érdemes kikapcsolni a gépről az olyan programokat, amelyek eltéríthetik a gyereket a tananyagra való koncentrálástól. Azaz, a tanítás idejére el kell felejteni a chatprogramokat, az online – és offline- videójátékokat, na meg a közösségi oldalak látogatását is. Szintén érdemes kikapcsolni – de legalább “ne zavarj” módba állítani az egyéb, kapcsolattartásra használt eszközöket-szoftvereket, mint például a Skype-ot vagy a Vibert.
Videóra külön gép
Aki van olyan szerencsés helyzetben, hogy megteheti, érdemes lehet egy külön számítógépet – ez esetben akár egy táblagép is szóba jöhet – kinevezni kizárólag a videóhívásokban, videókonferenciákon való részvételhez. Egy 5-10 éves régi darab is bőven elegendő erre, szóval emiatt tényleg nem kell extra költségekbe vernie magát senkinek. A külön képernyőn futó videóchat ugyanis lehetővé teszi, hogy közben a gyerek a saját képernyőjén a tananyagot nézze vagy jegyzeteljen. Ráadásul, így a saját gépén nem kell memóriát és processzoridőt áldozni a videóchat programokra, vagyis gyorsabban és hatékonyabban végezhetik a munkát iskolaidőben. Természetesen, ha erre a célra külön gépet használunk, a fenti tanácsokat ennek a külön gépnek az esetében is érdemes megfogadni, azaz rendszeresen karbantartani és gondoskodni az online biztonságról.
Reméljük, a fenti tippekkel sikerül gördülékenyebbé tennünk a digitális oktatásban való részvételt, hogy az egész család nyugodtan és biztonságban vághasson neki ennek a rendkívüli tanévnek.
Forrás: HVG.hu
link: https://hvg.hu/brandchannel/magyartelekom_20200902_Becsongettek_igy_keszulhet_fel_a_digitalis_oktatasra_MagyarTelekom
One Comment
VLThemes
at 4 év agoGreen image form Deep creeping. Face very. Every Very bring bring lesser forth i evening our.