Virtuális online eseményen mutatkozott be szeptember 1-én a Samsung szuperdrága mobilja, a kettéhajtható óriáskijelzős Z Fold 2.
Teljesen egyedi kategóriát alkotott a Samsung tavaly az összehajtható kijelzővel felszerelt Z Fold mobillal, és a sorozatot az úttörő modell kisebb-nagyobb hibáinak kijavításával folytatta. A Fold 2 kívülről is úgy néz ki, mint egy luxuskategóriás telefon, miután a kijelzőnek jelentősen megnövelték a méretét 6,2 hüvelykre, de a belső kijelző képátlója is megnőtt, a tavalyi 7,3 hüvelykről 7,6-ra. Főleg annak köszönhetően, hogy eltűnt a jobb fölső sarokból a kamerasziget, a szelfiző lencsét egy parányi lyukba helyezték át, részben pedig azért, mert a telefon szélesebb lett.
Minőségben is nagy ugrás, hogy az OLED panel maximális képfrissítése 120 Hz, ezzel minden mozgó tartalom finoman, szabad szemmel jól követhetően gördül. De nemcsak ez a véglet fontos, a képfrissítés akár 11 Hz-ig lemehet annak függvényében, hogy milyen tartalmat nézünk. Azt már az eredeti Foldon megtapasztaltuk, hogy különösen jó ebben a méretben e-könyveket, pdf-ben kiadott tanulmányokat olvasni, az pedig igencsak jók tesz az energiafogyasztásnak, hogy ilyenkor nem viszik túlzásba a kép frissítését. A beépített hangszóró sztereó.

Forrás: index.hu
link: https://index.hu/techtud/2020/09/01/uj_luxusmobilt_hajtogatott_a_samsung/
One Comment
A WordPress Commenter
at 4 év agoHi, this is a comment.
To get started with moderating, editing, and deleting comments, please visit the Comments screen in the dashboard.
Commenter avatars come from Gravatar.